Akiért bármit

Sziasztok! Elöljáróban szeretném megköszönni az eddigi kommenteket, vélemény-klikkeket, megosztásokat és megtekintéseket. Nagyon-nagyon örülök nekik, mindegyik felér egy lila tasakos, tehenes csokival.
Tartozom nektek egy információval: ezt a blogot én hétfőn láttam először számítógépen, kezelőpanellel - mindennel együtt. A magyarázat egyszerű: nincs otthon internet-kapcsolatom, ennek miértjét most nem fejtem ki. Szóval hétfő délután eljártam egy ugrabugrálós táncot, ahogy megláttam az oldal statisztikáját, mindezt tapsikolva és gúvadt szemekkel - elképzelhetitek a szituációt, elég komikus lehettem.
Félreértés ne essék, az eddigi bejegyzések tőlem származnak, de kissé körülményesen kerülnek fel ide: megírom, mobilról elküldöm e-mailben valakinek, ő pedig kirakja ide Ctrl+a, Ctrl+c, Ctrl+v billentyűkombinációk használatával. Ez a valaki nem más, mint Cofotka barátnőm. Arra gondoltam, ma róla írok nektek. Jó olvasást!
Ostika

 - Cofotka, ahogy én látom -
"Barát az, aki mindent tud rólad, mégis szeret."
Nos, blogíró barátném, Cofotka pontosan ilyen: ismer és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Kevés ilyen embert ismerek.
Kapcsolatunk még az ősidőkben kezdődött, együtt vadásztunk dínókra. Á, nem. Gyermeki szívem teljes erejével utáltam. Oka csak az én fejemben létezett - "ellopta" a legjobb barátnőmet. Zárójel: érdekes módon minden mai baráttal így indult a kapcsolatom, de vissza Cofotkához. Ellenszenves volt a fonott copfja, a vézna alakja, a beszéde, a fogszabályzója. Ez később "elviselem" szintig enyhült. A középiskolás időkre nem igazán emlékszem, talán néha találkoztunk, beszélgettünk, buliztunk egyet és viszlát. El sem tudom képzelni, milyen magányos lehetett. Talán csak én lettem volna neki, ha lettem volna. De igazából csak olyankor kerestem meg, ha szükségem volt valakire. Ezt utólag szörnyen bánom, illetve azt is, hogy azóta sem kértem tőle bocsánatot ezért, pedig megérdemelné. Hogy miért? Mert ő egy angyal, szárnyakkal, glóriával és tiszta, naiv lélekkel. Pont, mint egy kisgyermek.
Ha örül valaminek, idióta hangot hallat kétvonalas C magasságban, azt ismételgeti "dejó! DEJÓ!!" és bordaropogtató ölelésben részesíti, vagy fulladásközeli állapotig szorongatja azt, aki éppen mellette van. Amikor ilyenkor a közelében vagyok, a fülemig ér a szám, még ha nincs is jó kedvem aznap, vagy teszem azt, hétfő.
Ha szomorú, sír. Ilyenkor beborul körülötte a világ, és azon zakatol az agyam, hogy tehetném jobb kedvűvé.
Úgy vélem, ő bárkit képes a szívébe zárni, azt is, aki nem érdemli meg. Önzetlenül segít mindig, mindenkinek. Megbocsát, akármit is mondok vagy teszek. Rengeteget ad, és még csak nem is tudja. Azon kevesek közé tartozik, akiknél az ilyesmi alapreflex.
Na persze, képes az ember agyára menni (mint én). Betegesen kíváncsi tud lenni (bár én jobban), és némi alkohol hatására (értsd: fél üveg sör) éktelenül hangos: visítva kacag, nyekeregve méltatlankodik, értetlenkedik, és ezzel 50 méteres körzetben mindenkit fel tud idegesíteni. Kisebbségi komplexusos és tele van kételyekkel magával kapcsolatban, pedig hihetetlenül kreatív, és sok mindenre képes lenne, ha bízna magában és nem másokhoz mérné magát. Bizony Cofotka, ne is tagadd! :D
Épp ezért / ennek ellenére elmondhatatlanul szeretem. Jó ember és csodálatos barát. Ha lenne két rántott husim, az egyiket neki adnám, és ilyet kevés emberre mondok, lévén alapvetően önző teremtés, kajában meg főleg.
Ha igaz, és egyszer majd oda jutok, ő lesz az egyik, akit megköszönök valami felsőbb hatalomnak. A másikról csak akkor írok, ha érdekel titeket.
Olvassatok Cofotkát, szerintem megéri! http://cofotka.blogger.hu/
 Legyetek jók és szobatiszták!
Ostika